Az olasz autóversenyzői karrierje szenzációsan kezdődött. Miután 2001-ben megnyerte a gokart-világbajnokságot, és az egyik versenyre beugró Michael Schumachert kizárólag ő tudta megverni, útja szinte ki volt kövezve az F1-ig. 2004-ben tíz futamból hetet megnyerve letaglózó magabiztossággal hódította el az F3000-es bajnoki címet, egy évvel később pedig már be is mutatkozott a legjobbak között.

Formula–1-es évei alatt Liuzzi neve szinte egybeforrott az újonc csapatokéval: 2005-ben a Red Bull-lal együtt debütált, 2006-ban a Toro Rossónál versenyzett, majd 2008-ban a Force India tesztpilótájának szegődött, ahol később előléptették főállású versenyzővé. 2011-ben újra az alapokról kell építkeznie, a Hispaniának ugyanis ez még csupán a második szezonja.

Az alsóbb kategóriák hangos sikerei után az olasz a várt eredmények közelébe sem tudott kerülni az F1-ben. Sokan ezt elsősorban annak tudják be, hogy első éveiben kis túlzással jobban várta a nagydíjak utáni bulikat, mint magát a versenyeket. Ekkortájt valóban úgy tűnt, Liuzzi minden energiáját leköti, hogy szemöldökpiercingje és baseballsapkája mindig tökéletesen álljon. A 30 éves pilóta mindazonáltal mára tényleg csak a versenyzésnek él.

Bár F1-es debütálása előtt sokan a jövő nagy bajnokának kiáltották ki, Liuzzi mindeddig nemhogy a győzelem, de még a dobogó közelébe sem került. Legjobb eredménye a 2007-es kínai és 2010-es dél-koreai versenyeken elért hatodik helyezése, míg a rajtrácson eddig az ötödik volt a legelőkelőbb pozíciója. Az is igaz ugyanakkor, hogy ütőképes autóban még sosem ülhetett.

Liuzzi egyik erőségének tartja, hogy minden szituációban rendelkezik nem csupán B, hanem, C, D, E, stb…-tervvel is. Formula–1-es évei során erre gyakran szüksége is volt, ugyanis sem a Red Bulltól, sem a Toro Rossótól, sem pedig a Force Indiától nem önszántából távozott. De ahogy eddig mindig, most is talált megoldást, és 2011-re sem maradt pilótaülés nélkül.