Viszonylag későn, 15 évesen kezdte gokartos karrierjét, miután korábban inkább a motorozás vonzotta. Ehhez képest egész hamar eljutott a Formula–1-ig, a Formula-BMW, a német és az európai F3-ban elért sikerei után 2004-ben már üléshez is jutott, amikor a Jordan beültette autójába addigi pilótája, Giorgio Pantano helyére a Kanadai Nagydíjon. Miután a versenyből kizárták a Williamseket és a Toyotákat, a megörökölt hetedik hellyel Glock kapásból pontot szerzett.

A németnek sikerült az, ami csak nagyon kevés pilótának: miután kiszorult az F1-ből, évekkel később vissza tudta küzdeni magát az elitkategóriába. 2004-es debütálását követően a Champ Carsban próbált szerencsét, 2006-ban pedig az F1 előszobájának számító GP2-ben építette fel újra karrierjét. 2007-ben bajnok lett, a következő évadban pedig leigazolta a Toyota.

Glock akkor sem esne pánikba, ha hirtelen félbeszakadna versenyzői pályafutása. Eredeti szakmája szerint ugyanis állványépítő, így édesapja cégénél bármikor munkába állhatna. A német persze azt szeretné, ha F1 utáni karrierjére minél később kerülne sor.

A német a Formula–1-ben indulhatott már az első sorból, állt már a dobogó második fokán, futotta már meg a verseny leggyorsabb körét, a pole pozíció és a győzelem viszont még nem jött össze számára. Miután a Toyota kivonult a sportágból, Glock pedig az újonc Virginhez szegődött, úgy tűnik, erre jó ideig nem is lesz esélye.

Glock nem mindennapi becenévvel büszkélkedhet: kollégái a „harci tacskó” jelzőt aggatták rá még GP2-es évei alatt. A német azzal vívta ki ezt a megtisztelő elnevezést, hogy sok versenyén úgy küzdött, mint egy igazi véreb. És bár egy tacskóval aligha téveszthető össze, azért a maga 169 centijével nem is számít égimeszelőnek.