„…tökéletes ötvözete egy angol játékos harcosságának, egy német elszántságának és egy dél-amerikai labdakezelésének.”

„El Brujito”, azaz a kis boszorkány nagyon érdekes figurája a mai labdarúgásnak: nemcsak hihetetlen izomzatáról, irtózatos erőnlétéről írnak méltató sorokat, hanem kifogástalan technikai tudásáról, finom cseleiről és milliméter pontos passzairól is – tökéletes ötvözete egy angol játékos harcosságának, egy német elszántságának és egy dél-amerikai labdakezelésének. Nagy kár, hogy 2001-es sérülése után nem volt képes azt a pályát befutni, amire tehetsége alapján predesztinálva volt!

A kis Verón már születésekor a génjeiben hordozta a tehetséget, ugyanis édesapja, a háromszoros Libertadores-kupa-győztes Juan Ramón Verón klasszis csatár volt, aki 20 évesen mutatkozott be az Estudiantes csapatában, és 39 évesen vonult onnan vissza, 1981-ben. Nem is csoda, ha az apa (La Bruja, azaz boszorkány) után csak La Brujitónak (kis boszorkány) becézett nagyra nőtt tini az általános iskola után már csak a futballnak élt: játszott a lakásuktól pár száz méterre lévő Estudiantes kölyökcsapataiban. Egész nap csak focizott és szaladgált: már akkoriban úgy hívták szülei, hogy "triplatüdejű".

Tudásáról mindent elmond, hogy egy serdülőmeccsen 13 gólt szerzett, 17 évesen pedig már férj és apa volt! Egy év múlva a felnőttek között is bemutatkozhatott egy Mandiyú elleni bajnokin, és a klub kiesése jót tett neki, mert a másodosztályban alapemberré válhatott. A feljutás után annyira jól játszott az őszi szezonban, az Aperturában, hogy a Boca Juniors is felfigyelt rá, és 2.2 millió mai euróért leigazolta a junior válogatott reménységet. A kék-sárgáknál együtt játszhatott minden argentin bálványával, az akkoriban sokadvirágzását élő isteni Diegóval, és Maradona „kollégájával”, a drogokat szintén nem megvető Claudio Caniggiával is.

Verón akkoriban védekező középpályást játszott: ő futott a két irányító, Maradona és Juan Roman Riquelme helyett. 1996 tavaszán a válogatottban is bemutatkozhatott, a lengyelek elleni barátságos meccsen, és erre már Európában is felfigyeltek: az olasz Sampdoria igazolta le, hárommillió dollárért. „Brujito” olyannyira elkapta a Serie A ritmusát, hogy két év múlva a Parma 17.5 millió eurót fizetett érte. Ott volt az 1998-as világbajnokságon is, ahol nagyon jól igazgatta a kék-fehéreket, a torna álomkeretébe is beszavazták. Az akkoriban csúcson lévő sajtos-tejeseknél ő volt az fantasista, s felért klubszinten is a csúcsra: a Parma az argentin magnak (Nestor Sensini, Verón, Hernán Jorge Crespo) köszönhetően megnyerte az Olasz Kupát és az UEFA-kupát.

Beszavazták a dél-amerikait az év tizenegyébe, majd a Lazio 30 millió eurót adott érte, fizetésül pedig heti 60 000 dollárt adtak neki. Akkoriban a fővárosi kékek elnöke, Sergio Cragnotti dollár-százmilliókat áldozott a bajnoki címért, a világ akkori talán legjobb keretét rakva össze (F. Couto, Mihajlovics, Nesta, Pancaro, Sztankovics, Nedved, Almeyda, Lombardo, Conceicao, Simeone, Poborsky, C. López, Ravanelli, Salas, Boksic, Crespo, Vieri…). A csapattal bajnok, kupagyőztes és európai Szuperkupa-győztes lett, de 2001-ben, amikor az anyagi csőd elérte az egyesületet, időben váltott: a Manchester United 42.6 millió eurót, angol igazolási csúcsösszeget adott érte, éves keresete majd négymillió euróra rúgott.

Olaszországban egyébként kis híján nemkívánatos játékos lett: a vezetőség megpróbálta elintézni, hogy olasz nagyapát „találjanak” neki egy kis faluban, hogy ne számítson idegenlégiósnak, mert egy meccsen akkoriban csak három EU-n kívüli játékos szerepelhetett. Később kitört a gyalázat, mert az összes élcsapatnál így próbáltak meg csalni, de Verón ügyvédei szerint ő tiszta, lévén dédapja egy dél-itáliai kis faluban lakott. Van, aki emlékezett is rá, csak éppen egykori szomszédja nem...

Az eddig töretlenül felfelé ívelő pálya azonban csúnyán megtört a ködös Albionban: megérkezése után szinte azonnal súlyosan megsérült, és később sem nyerte vissza korábbi formáját. Angliában ráadásul népszerűtlen is volt, nem tudott kommunikálni senkivel sem. Mindezt tetézte, hogy mestere, Alex Ferguson keresgélte a helyét a csapatban, gyakran szélsőként szerepeltette. A 2002-es vb-n sérülten futballozott, csapnivalóan, majd végigszenvedett még egy évet az MU-ban. Nyáron a Chelsea jelentkezett be érte és kínált 22.5 millió eurót, és a vörös ördögök azonnal el is fogadták az ajánlatot. Hősünk Londonban kezdőként szaladt az idénynek, de ismét megsérült, s az idény végéig már be sem került a kezdőbe.

2004 nyarán áldozatául esett José Mourinho keretszűkítésének a Che Guevara-tetoválást viselő argentin irányító, és Olaszországba, egykori sikerei helyszínére küldték, hogy "a la recherche" visszanyerje világklasszisi mivoltát. „Régi ismerőse, Roberto Mancini kezei alatt remekül kezdte az őszt, majd egy kisebb hullámvölgybe került, ahonnan év végére kikecmergett. Hol van már az a bizonyos 2001-es forma?” – morfondíroztunk búsan a kis boszorkányről első interes őszén. Verón, mintha csak megszégyellte volna magát az NSO-n írottak-olvasottak miatt, alaposan összekapta magát, és ha nem is volt egész szezonban alapember, fantasztikus 6.54-es átlagával a Serie A legjobb játékosa lett.

Nyáron az Inter és a Chelsea vitatkozott egy jóízűt, hogy hol és főleg mennyiért folytassa pályafutását, végül is abban maradtak a felek, hogy mivel Mourinho nem számol vele komolyan, maradjon Seba Milánóban. Végül az élet (és Verón a brazil ék, Adriano elleni hatalmas ellenszenve) úgy hozta, hogy a bajnoki és kupaarany, az újabb Év csapata-tagság, no meg a vb-keretből való kimaradás után régi ígéretének megfelelően hazaigazoljon 2.2 millió euróért Argentínába, természetesen az Estudiantesbe.

Első mérkőzésén, csapatkapitányként, gólpasszal mutatkozott be, később sem lankadt lendülete: év végén hazája, 2008-ban Dél-Amerika legjobbjának választották. A válogatottal szerepelhetett a 2007-es Copán, majd amikor Diego Maradona lett az új szövetségi kapitány, ismét alapember lett az Albicelestében (időközben Libertadores-kupa-győzelemre vezette klubját), ám most sem aratott egyértelmű elismerést produkciója.