A dél-európai és indonéz gyökerekkel rendelkező kis Giovanni roppant sokoldalú játékos, hiszen balhátvédként, bal oldali középpályásként és középső szűrőként is képes válogatott szinten futballozni – ráadásul a hollandén...

Gio a Feyenoordban kezdte pályafutását, s 1994-ben, 19 esztendősen mutatkozhatott be az élvonalban – az RKC Waalwijk gárdájában, ahol akkoriban kölcsönjátékosként erősödött. Miután hazatért, két esztendeig jobbára csak a kispadon porosodott Regi Blinker, Rob Witschge, Jean-Paul van Gastel és Tomasz Iwan miatt. 1996-tól viszont már kihagyhatatlan Arie Haan gárdájából, jutalomképpen a válogatottban is debütálhatott, a brazilok ellen.

Az 1998-as világbajnokságon is a keret tagja volt, s bár pályára nem lépett, 7.5 millió euróért a skót Glasgow Rangershez igazolt, a holland tréner, Dick Advocaat kívánságára. Két és fél évet játszott a kék-fehéreknél, akikkel sokszoros bajnok és kupagyőztes lett, az internacionális védelemben együtt bekkelvén a francia Charbonnier vagy a német Klos előtt az olasz Porrinivel és Amorusóval, a lengyel Adamczukkal, az ausztrál Moore-ral és Vidmarral, a finn Penttilävel, a román Prodannal és a honfitárs Artur Numannal (válogatottbeli vetélytársával).

A skót óriást is kinőve 2001 telén 13.5 millió euróért az Arsenalhoz igazolt, ám itt soha nem számított alapembernek Robert Pirés és Fredrik Ljungberg mellett. Így amikor 2002-ben, egy súlyos sérülésből frissiben felépülve, teljesen kiszorult a csapatból, hogy fizetését megspórolják, kölcsönadták a Frank Rijkaard vezette FC Barcelonának. A mester jól ismerte hősünket, hiszen az tagja volt az általa vezetett holland válogatottnak a 2000-es, összességében balul sikerült hazai Európa-bajnokságon.

Bár sokan féltek attól, hogy Gio soha nem lesz a régi, csattanós választ adott: új posztján, balhátvédként hihetetlenül jó szezont zárt, a Real Madrid elleni csúcsrangadón pedig egészen kiválóan ment neki. 2004-ben, londoni szerződése lejártával maradt is Katalóniában, emellett az Oranje színeiben végigjátszotta a portugáliai kontinenstornát (még egy öngólpasszt is adott Andradénak). Így már második Európa-bajnoki bronzérmét tehette a családi vitrinbe, amit később két spanyol bajnoki és egy BL-arannyal tett még díszesebbé.

„Gio szerepelt a legtöbb selejtezőn a válogatottban a védők közül, tízszer. A Londonban létszámfölöttinek ítélt ballábas védő Barcelonában szinte szárnyra kapott s lendületes, támadószellemű játékából rengeteget profitálnak a csatárok is, cseleivel, elfutásaival, beadásaival balhátvédként is fontos része a támadásvezetésnek” – írtuk róla a németországi vb előtt. A tornán a szerbek elleni csoportmérkőzésen nem a legjobban mutatkozott be, határozatlanul mozgott; Elefántcsontpart ellen sem parádézott, de Drogba elől parádésan mentett egy alkalommal.

Az argentinok ellen pihent, de a portugálok elleni nürnbergi ütközetből alaposan kivette részét, meg is kapta jól megérdemelt piros lapját – viszont az egész vb egyik legszebb jelenete volt, ahogyan egy lépcsőn ülve barátságosan eldiskurált Decóval, szintén kiállított klubtársával! Bár azon a nyáron klubja leigazolta a világbajnok druszát, Zambrottát, Bronckhorst megőrizte helyét, s a válogatottban is alaptag maradt, hiszen tíz Európa-bajnoki selejtezőn is szerepelt, Szlovéniában pedig győztes gólt rúgott.

Marco van Basten szövetségi kapitány középső védekező középpályásként számít a kissé már lelassult labdarúgóra, aki 2007 nyarán a Barcához igazolt Eric Abidal elől hazamenekült a Feyenoordhoz. A 2010-as világbajnokságon búcsúzhat a válogatottól a 33 esztendős, de harmadvirágzását élő futballista, akit 2010-ig köt szerződés a rotterdami klubhoz.