Mauro German Camoranesi az olasz-argentin újhullám egyik legszimpatikusabb képviselője, aki a régi hagyományok folytatója is egyben: argentin családban látta meg a napvilágot, és csak vitatott honosítása után léphetett pályára a squadra azzurra mezében. A nagy munkabírású szélső hamar nélkülözhetetlenné vált mind a Juventusban, mind a válogatottban. 2006-ban világbajnoki címet nyert, majd társai még a trófea átvétele előtt rapid módon levágták borzalmas, hosszú haját.

A River-rajongó Camoranesi nevelőklubja a parányi Aldosivi volt, első komolyabb egyesülete pedig a mexikói Club Santos Laguna. Egy röpke uruguayi kitérő (Wanderers Montevideo) után hazatért a Banfield együtteséhez, ám itt nem alkotott maradandót. Idegenlégiósként sokkal jobban ment neki: 1998-ban ismét Mexikóba költözött, ahol a Cruz Azul alkalmazottja lett. A kékkeresztes csapatnál valósággal megtáltosodott, csatárokat megszégyenítő módon kezdte termelni a gólokat, és erre már az öreg kontinensen is felfigyeltek. Végül az olasz másodosztályú Hellas Verona csábította át a nagy vízen az ifjú harcost, hétmillió euró ellenében. Európában hamar a kezdőbe került, a feljutás után pedig a Serie A-ban is robbantott: a támadó szellemű argentin bekerült az Év csapatába!

Nem csoda, hogy hamarosan elhagyta a Marc'Antonio Bentegodi stadiont, új kenyéradója pedig a Juventus lett, akik először 4.8 millió eurót és Max Vierit áldozták fel játékjogának 50 %-áért, majd egy idény múlva újabb 4.5 milliót fizettek „kizárólagos jogáért”. Eredetileg a jobb oldali futó posztján, Gianluca Zambrotta váltótársaként számoltak vele, ám az olasz sérülése miatt hamar a kezdőben találta magát, és annyira jól ment neki a játék, hogy Zambrotta felépülése után is a csapatban ragadt. Sőt miután Olaszországból kivándorló nagyapjára hivatkozva megkapta az olasz állampolgárságot, Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány behívta keretébe, dacolva a rengeteg kritikával (többek között Francesco Tottiéval is).

Kérdés, hogyan számol el lelkiismeretével a róla lemondó argentin szövetség, mindenesetre amióta Mauro bemutatkozott a talján nemzeti csapatban, stabil kerettagnak számít, még a másodosztályból is rendszeresen meghívót kapott. A 2004-es Eb-nek a kezdő tagjaként vágott neki, azonban gyenge formája miatt hamar a kispadra került. Hazatérve viszont valósággal megtáltosodott, bekerült a szezon álomcsapatába és mindössze egy hellyel maradt le az összetettbeli első helyről! A BL-ben is vitézkedett, különösen a Real Madrid hazai kiütésekor, amikor egymaga öt-hat gólhelyzetet is teremtett társainak Iker Casillas kapuja előtt. A következő idényben is remekelt, hat világbajnoki selejtezőn is pályára lépett, de a németországi tornát a kispadon kezdte.

Ghána ellen csereként állt be, egy fordulót kihagyott, majd a csehek ellen kezdett, de nagyon gyengén futballozott, akárcsak két kör múlva, az ukránok ellen. Mégis megragadt a csapatban (éppen klubtársa, Alessandro del Piero helyén), az elődöntőben rengeteget robotolt, viszont a fináléban ismét gyatrán játszott, jogosan cserélték le. A még a vb előtt kirobbant bundabotrány és a Serie B-s száműzetés ellenére is kitartott a Juventus mellett, sőt szerződését is meghosszabbította, egészen 2010-ig. A zebrák fölényesen meg is nyerték a másodosztály küzdelmeit. Camoranesi hat Európa-bajnoki selejtezőn is pályára lépett, viszont nem kedvezett számára, hogy az új szövetségi kapitány, Roberto Donadoni előszeretettel küldte 4-3-3-as felállásban pályára csapatát, és ebben a rendszerben nincs szükség jobb oldali középpályásra.

A kontinenstornán a taljánok mind a négy mérkőzésén szerepelt, felén kezdőként, de mindig lelkesen és igen hasznosan. A következő pontvadászatában viszont összeszedett három komolyabb sérülést, októberben, novemberben és márciusban is. Ha egészséges, tagja a nemzeti tizenegynek, de csak két vb-selejtezőn szerepelt, mielőtt kiutazhatott a 2009-es Konföderációs Kupára. A Juventusszal borzalmas idényt zárt 2009-2010-ben, a Serie A-idénynél szinte csak több sikerélmény érheti a tornán.

Egyébként egy dologban alighanem rekorder a huszonhatodik argentin születésű játékosként az olasz nemzeti csapatban játszó Camoranesi: 24 éves korára már négy országban futballozott profiként!